Mi történik a klíma beszerelése során?

Az úgynevezett „split” klímaberendezések kültéri és beltéri egységből állnak.

A szerelés során ezt a két fő egységet helyezik el a szakképzett klímaszerelők, valamint összekötik őket a hűtőközeget szállító csövekkel és elektromos kábelekkel, valamint kiépítik a csepegő víz elvezetését szolgáló csövet is.

A kültéri egység tetőkre, oldalfalakra kerülhet, minden esetben odafigyelve az időjárás várható hatására (szél, hó stb).

klíma beszerelés

A szerelés során általában szükséges falak átfúrása, a csövek és vezetékek rögzítését és takarását biztosító vezetékcsatorna felszerelése is. Természetesen ezen a csövek és vezetékek falba süllyesztve is vezethetők, ehhez előkészítés, majd a falfelületek visszajavítása, festése szükséges.

Új épületek vagy felújítások alkalmával érdemes erre gondolni, és előre elhelyezni az összeköttetéshez szükséges rendszerelemeket.

A szerelés néhány művelete zajjal és porképződéssel jár. A klímaszerelők ezeket a munkafázisokat úgy végzik el, hogy minél kevésbé szennyezzék be otthonát és zavarják a lakóközösséget.

A hűtőközeget szállító csőhálózat szivárgásmentesen köti össze a beltéri és kültéri egységet. Az üzembe helyezés során a szerelők speciális berendezéssel eltávolítják belőle a levegőt, vákumot képeznek, majd feltöltik a hűtőközeggel, amit többnyire a kültéri egység már gyárilag tartalmaz.

A hűtőközeget, mely normál hőmérséklet mellett gáz halmazállapotú, szigorú előírások betartása mellett kezelik a szerelők. Ezek a gázok szabadba jutva erősen ózonréteg károsító hatásúak, ezért csak zárt rendszerben megengedett a kezelésük.

A klímaberendezések a nagyobb teljesítményű háztartási gépek közé tartoznak, így elengedhetetlen a szakszerű elektromos csatlakozás kiépítése is.

Ezt követően a berendezés máris működőképes. Szerelője elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, elmagyarázza a berendezés kezelését. Végső lépésként néhány napon belül elvégzi a klímaberendezése regisztrációját a klímagázokat nyilvántartó hatóságnál.

Összességében a klíma beszerelése során a szerelők optimális pozícióban helyezik el a kül- és beltéri egységet, kiépítik a hűtőközeget szállító és a csepegő vizet elvezető csőrendszert, és kialakítják az elektromos csatlakozásokat.

Átlagos esetben ezek a műveletek kb. 5-6 órát vesznek igénybe.

Ezeket olvastad már?

Mit kell tudnom klíma vásárlás előtt?

Mit kell tudnom klíma vásárlás előtt?

Mit kell tudnom klíma vásárlás előtt?Nem vásárolt még klímát, de szeretné tudni, mit érdemes tudni a választáshoz? Olvassa el hasznos tanácsainkat, melyek remek támpontot adnak majd!Mekkora klímára van szükségem?Általánosságban élhetünk azzal az ökölszabállyal, hogy...

bővebben
Egyszerűbb a klíma vásárlás

Egyszerűbb a klíma vásárlás

Egyszerűbb a klíma vásárlás2019. március 15-től2019. március 15. napján hatályba lépett a végfelhasználói (telepíttetői) vásárlásokat is szabályzó 14/2015. (II. 10.) Kormányrendelet módosítása. A módosítás legfontosabb hatása a klímavásárlók (telepíttetők) számára,...

bővebben
Milyen adatokra figyeljek klíma vásárlása előtt?

Milyen adatokra figyeljek klíma vásárlása előtt?

Milyen adatokra figyeljek klíma vásárlása előtt?Fontos szempont a beltéri egység megjelenése, hiszen nagy méretű és jól látható helyen helyezkedik el. A dizájn mellett oda kell figyelnünk néhány műszaki adatra is annak érdekében, hogy az elkövetkezendő években csak a...

bővebben
0