Milyen klímát vegyek?
Akár saját otthonról, akár egy irodáról beszélünk, a tökéletes klíma kiválasztása elsőre nehéz feladatnak tűnhet. Nem véletlenül, hiszen ma már változatos igényeknek megfelelő, rengeteg funkcióval ellátott klímaberendezés közül választhatunk a piacon.
Sokaknak éppen ezért beletörik a bicskájuk a dologba, és tanácstalanok. Pedig néhány egyszerű paraméter és saját igényeink ismeretében egyáltalán ez nem akkora ördöngösség.
Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, melyek segítenek eligazodni a klímák különböző típusai és méretezései közt.
Mekkora klímára lesz szükségem?
Mekkora klíma kell ahhoz, hogy egy helyiségben minden körülmények közt garantálja a tökéletes hőmérsékletet? Talán ez az a kérdés, mely vásárlás során a legtöbbekben felmerül, és egyben az is, amit a legnehezebb megválaszolni. A klíma méretezése ugyanis rengeteg dologtól függhet.
Egyrészt az adott helyiség fizikai adottságaitól, várható hőterhelésétől. Ez rengeteg tényezőből áll össze. Többek közt:
- a helyiség és az ablakok mérete,
- a tájolásuk,
- a hőszigetelési megoldások.
De nem szabad olyan dolgokról sem megfeledkezni, mint:
- a terek nyitottsága,
- a lakók vagy dolgozók létszáma,
- vagy épp az elektromos eszközök, háztartási berendezések hőkibocsátása,
- a lehetséges felszerelési helyek, falfelületek.
Ez azt jelenti, hogy minden otthon minden helyiségébe más klíma lehet az ideális választás.
Ahhoz tehát, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő készüléket, tisztában kell lennünk ezekkel a paraméterekkel. A tökéletes klíma kiválasztásában pedig az ezzel foglalkozó szakemberek, épületgépészeti módszerekkel lesznek segítségünkre.
Akadnak természetesen olyan módszerek, melyek segítségével az optimális klíma méretezése nagyságrendileg meghatározható. Ezek ismeretében jóval könnyebb lehet a választás, és mielőtt felkeresnénk a szakembert, a döntésünket sikerülhet mindössze néhány készülékre szűkíteni.
A legkönnyebben négyzetméter alapján lehet kiszámolni azt, hogy mekkora teljesítményű berendezésre lesz szükségünk. Normál belmagasság esetén, amely nagyjából 2,7 métert jelent, 10 négyzetméterenként 1 kW teljesítmény szükséges.
Fontos, hogy a klíma kiválasztása során ne a lakás alapterületét vegyük figyelembe, hanem az ajtókkal és ablakokkal körülzárt helyiségét. Ezek alapján egy átlagos háló vagy kisebb szoba fűtésére nagyjából egy 2-2,5 kW-os klímára lesz szükség. A 35-45 négyzetméteres helyiségben megközelítőleg egy 3,5 kW-os klímaberendezésre lesz a nyerő. Ez nagyjából egy amerikai konyhás, nappali és konyha kombináció mérete.
Az ezeknél jóval nagyobb, 50-60 négyzetméter feletti területeket már nagyobb teljesítményű eszközökkel érdemes klimatizálni. Ezek nem csak méretesebb, de valamivel zajosabb és drágább készülékek is lehetnek, sőt a megfelelő komfort érdekében felmerülhet a több beltéri egység szükségessége is. Értelemszerűen a a nagyobb teljesítmény többnyire nagyobb áramfogyasztással is jár.
Az úgynevezett multi split (egy kültéri egység által kiszolgált több beltéri egység) rendszerek helyett kedvezőbb árú alternatíva lehet, ha több, kisebb teljesítményű eszközt választunk. Ilyen módon ugyanis a kívánt eredmény elérése mellett az energia felhasználása is hatékonyan optimalizálható.
De mikor érdemes vagy szükséges multi split rendszert választani?
Ez ismét számos tényezőtől függ, de van olyan helyzet is, amikor nincs más optimális, vagy lehetséges megoldás. Ha több beltéri egységre lesz szükség, akkor érdemes elolvasnod a témába vágó multi split klíma cikkünket.
A fentebbi számítások persze csak nagyságrendileg értendők. Kizárólag olyan esetekben, ha egy adott helyiség hőterhelése ideális, azaz bizonyos tényezők miatt nem melegszik jobban az átlagosnál. Ilyen tényező lehet például, ha egy teremben egyszerre sok számítógép dolgozik, hiszen ez extra hőtermeléssel jár.
Így más megoldásra lehet szükség egy azonos méretű, nagy ablakkal rendelkező, nyugati fekvésű szoba, vagy egy apró ablakokkal ellátott, déli fekvésű, zsúfolt szerverterem esetében. Még akkor is, ha a méretük és a belmagasságuk alapvetően azonos.
Milyen beltéri egységre lesz szükségem?
Ha klímára gondolunk, akkor általában a megszokott oldalfali (kb 2 méter magasságban felszerelt) beltéri egységre gondolunk. Ez a kialakítás az esetek zömében kiválóan megfelel, azonban lehetnek olyan esetek, amikor nem ez az ideális.
Irodai vagy nagyobb, álmennyezettel rendelkező helyiségek esetében gyakran célszerűbb választás a helyiség közepén 360 fokban befúvó ún. kazettás beltéri egység. Egy ilyen beltéri egység hatékonyan teríti szét a hűvös, vagy éppen a kellemes meleg levegőt nagyobb terekben.
Tetőterekben gyakran egyszerűen nem áll rendelkezésre megfelelő méretű függőleges falfelület, ahova a beltéri egység felszerelhető lenne. Ilyenkor jönnek szóba az alacsonyabbra (kb radiátor magasságban), felszerelhető parapetes vagy konzolos beltéri egységek. Az alacsonyabban történő befúvás miatt sokkal kellemesebb hőérzetet biztosít a téli fűtés idején.
Milyen klímát vegyek fűtésre?
Sokan keresnek specifikusan olyan klímát, mely kifejezetten fűtésre alkalmas. Ennek több oka is lehet. Sok esetben ez az egyetlen alternatíva, ami lehetővé teszi egy helyiség fűtését. Nincs lehetőség a gáz bekötésére, vagy épp nincs keret egy nagyobb méretű beruházás, átalakítás finanszírozására.
De az is előfordulhat, hogy az adott helyiséget olyan ritkán használják, hogy nem lenne gazdaságos az egyéb fűtési megoldások bevezetése.
A klímaberendezés felszerelése pedig gyors, egyszerű, a modern készülékek pedig rendkívül energiahatékonyan is működnek. Nem meglepő tehát, hogy a kifejezetten fűtésre tervezett klímát rengetegen használják például nyaralók, hétvégi házak vagy épp raktárak fűtésére.
Manapság természetesen sok olyan készülék közül választhatunk, mely mindkét funkció betöltésére képes. Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy minden korszerű klíma alkalmas fűtésre is. A kérdés inkább az, hogy az adott modellt felkészítették-e tartós, folyamatos fűtési üzemre. Ilyenkor beszélünk fűtésre optimalizált klímáról, melyekkel többnyire sokkal nagyobb energiahatékonyságot és üzembiztonságot érhetünk el.
Olyan esetben, ahol a készülék nem az otthonunkat fűti, csak fagyvédelemről gondoskodik (pl. télen nem fűtött nyaralók), mindenképpen olyan modellt válasszunk, mely rendelkezik megfelelő üzemmóddal, nem engedi a szoba hőmérsékletét 8 fok alá esni.
A modern klímák egyik legnagyobb előnye, hogy sok modell távvezérléssel is kezelhető, illetve monitorozható. Ez azt jelenti, hogy egy helyiség a jelenlétünk nélkül is ideális hőmérsékleten tartható, a klímaberendezés kezelése pedig Wi-Fi kapcsolaton keresztül vezérelhető.
Ezek az eszközök nem engedik leesni a hőmérsékletet, vagy épp bármikor beállíthatók. Akár több száz kilométer távolságból is. Ezt a megfelelő alkalmazás és egy okostelefon segítségével garantálják.
Az úgynevezett okos klíma kiváló megoldást jelent abban az esetben, ha fontos a kellemes hőmérséklet. Ha egy hosszú utazás után nem szeretnénk fűtetlen nyaralóba vagy lakásba érkezni. Ennek érdekében akadnak olyan klímák, melyek már alapvetően tartalmaznak Wi-Fi modult. De olyan megoldást is vásárolhatunk, ami utólag szerelhető fel ezzel.
A modern, fűtésre tervezett klímák tehát nem csak remek teljesítményt, de maximális kényelmet is garantálnak felhasználóik számára. Fontos azonban megemlíteni, hogy mint a hűtésre tervezett eszközök esetében, úgy a fűtésre optimalizált klíma kiválasztása előtt is érdemes szakemberrel konzultálni!
Ez már csak azért is fontos, mert a fűtésre alkalmas klímák egy kültéri egység segítségével, a kinti hideg levegőt alakítják meleg levegővé. Így több megoldás közül is választhatunk. Akadnak például olyan eszközök, melyek csak -15 fokos környezeti hőmérsékletig képesek fűteni. De akadnak olyanok is, melyek akár – 20 fokos külső hőmérsékletig is működőképesek, garantálják a kellemes meleget a belső helyiségekben.
A körülményektől függően tehát más és más megoldásra lehet szükségünk. Ami azt jelenti, hogy a klímaberendezések fenntartása és karbantartása is eltérő módon működhet.
Mikor jó döntés
a fűtésre tervezett klíma?
A klímával való fűtés olyan megoldás, mely minden esetben alapos átgondolást és előkészítést igényel. Szinte minden légkondicionáló berendezés alkalmas ugyanis a hűtés mellett fűtésre. Egyáltalán nem mindegy az, hogy a megfelelő eredmény érdekében milyen eszközt is választunk.
Azok a klímák, melyeket elsősorban hűtésre terveztek, de fűtésre is használtatók, egy helyiség folyamatos melegen tartásra csak korlátozottan alkalmasak. Ezeket a klímákat a kialakításuk miatt teljesítményük és energiaigényük miatt csak kiegészítő lehetőségként érdemes alkalmazni. Ellentétben a kifejezetten fűtésre tervezett vagy optimalizált klímával, melyekben számos műszaki megoldás segíti a zavartalan téli működést.
Fűtésre tervezett vagy optimalizált klímát abban az esetben is vásárolhatunk, ha egy adott helyiség fűtését kizárólag ezzel az eszközzel szeretnénk megoldani. De ugyanígy tökéletes döntés lehet kiegészítő fűtési lehetőségként is.
Utóbbi lehetőség segít abban, ha csökkenteni szeretnénk a gázfogyasztást. De abban az esetben is jól jön, ha ideiglenes meghibásodás miatt a gázfűtés nem üzemel, de biztosítanunk kell egy adott helyiségben a megfelelő hőmérsékletet.
Csak kiegészítő fűtésként
alkalmas a klíma?
Sokakban merül fel a kérdés, hogy egy adott lakás vagy nagyobb helyiség fűtése megoldható-e kizárólag klímaberendezés használatával. A válasz az, hogy a megfelelően optimalizált eszköz használatával igen.
Abban az esetben azonban, ha szeretnénk kizárólag klímaberendezéssel fűteni egy helyiséget, érdemes lehet két készülék használatában gondolkodni. Ez garantálja azt, hogy ne kelljen egy klímát folyamatos üzemben tartással túlságosan leterhelni. Illetve az egyik eszköz esetleges meghibásodása esetén sem kell attól tartanunk, hogy fűtés nélkül maradunk a leghidegebb téli napokon.
Ha a klímát kizárólag kiegészítő fűtési lehetőségként használjuk, akkor jó választás egy olyan eszköz, mely hűtésre és fűtésre egyaránt alkalmas. Így nem csak a téli szezonban, de nyáron is megoldott az, hogy az adott helyiség levegője kellemes legyen.
Abban az esetben azonban, ha egy szoba, iroda vagy teljes lakás fűtésére a klímaberendezés az egyetlen lehetőségünk, érdemes épületgépésszel konzultálni. Bizonyos helyeken találkozhatunk úgynevezett klíma fűtés kalkulátorral is, ezek a megoldások azonban szintén csak nagyságrendi eredményt képesek nyújtani. A tökéletes megoldás mindig az adott helyiség paramétereitől, valamint személyre szabott igényeinktől függ.
Ha jól választjuk meg a készüléket, más megoldásokhoz képest akár 10-15% energiát is megspórolhatunk a klímával fűtéssel.
Fontos a hatékony energiafelhasználás
A klíma kiválasztása során sokan követik el azt a hibát, hogy a legolcsóbb modellt próbálják választani. Érdemes azonban tudni, hogy ezekben az esetekben a spórolás csak egyszeri, rövid távon pedig a tervezettnél magasabb költségekbe verhetjük magunkat. Hogy miért?
A legolcsóbb klímák az esetek többségében kevésbé energiatakarékosak. Hatásfokuk alacsonyabb, így az ideális hőmérséklet megteremtése érdekében intenzívebben kell használnunk őket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy több áramot fogyaszthatnak, másrészt pedig azt, hogy a drágább és energiatakarékosabb gépeknél hamarabb hajlamosak a meghibásodásra.
Abban az esetben tehát, ha hosszú távú megtakarításban gondolkodunk, mindenképp érdemes magasabb energiaosztályba tartozó klímát vásárolnunk. Ez egyrészt garantálja azt, hogy áramszámlánk, ha meg is növekedik, de nem szökik majd az egekbe a klíma rendszeres használatától. Másrészt a minőségre is garanciát jelent, és jóval kevesebbet kell majd az eszköz szervizelésére, cseréjére gondolnunk, amit a pénztárcánk egész biztosan meg fog hálálni.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden esetben a legdrágább készüléket kell választanunk. Ellenben fontos, hogy ne az ár legyen a döntő szempont, és a teljesítmény mellett az energiaszükségletről is tájékozódjunk.
Fontos megjegyeznünk az is, hogy ma már a legtöbb klíma meglehetősen gazdaságosan működik. A modern légkondicionáló berendezések csak a bekapcsolásnál vesznek fel nagyobb áramot. Működés közben optimalizáltságuknak köszönhetően a fogyasztásuk elenyésző. Hiszen elektromos árammal kizárólag a kompresszort hajtjuk, valamint az azt hűtő ventilátort, a beltéri egység ventilátorát, illetve a rendszer elektronikáját.
Éppen ezért bármilyen klímát is választunk, egy dologban biztosak lehetünk. Működése nem csak hatékonyabb, de gazdaságosabb is lesz, mint a hagyományos elektromos fűtőtesteké. Utóbbiak ugyanis közvetlenül az elektromos áramot alakítják hőenergiával, kifejezetten magas veszteséget termelve.
Csendes klíma:
ha fontos a maximális nyugalom
Az otthonunkban vagy irodánkban használt klíma esetén fontos szempont lehet a csendes működés is. Ez már csak azért is nagy jelentőséggel bír, mert a klímaberendezések elsődleges feladata, hogy kényelmesebbé tegyék életünket.
Egy túlzottan hangos készülék pedig sokak számára lehet. Természetesen egyetlen olyan klíma sem létezik, mely képes lenne teljes csendben működni, azonban nem mindegy, eszközünk milyen hangos és milyen minőségű zajt bocsájt ki.
Egy adott berendezés zajszintjét a gyártók minden esetben megadják a működéssel kapcsolatos tájékoztatóban. Itt láthatjuk azt, hogy a berendezés zajszintje hány deciben (dB). Az igazán csendes klímák esetében ez a szám nagyjából 20-25 dB-re tehető.
De az általunk forgalmazott Silentium beltéri egységek például nevükhöz hűen a legcsendesebb klímák a piacon. Szuper csendes üzemmódjuknak és mesterien optimalizált légáramlásaiknak köszönhetően képesek arra, hogy mindössze 16,5 dB(A) hangnyomással terheljék környezetüket.
Mi okozhatja egy klíma magas zajszintjét?
Ha egy klíma túlságosan hangos, annak oka több dolog is lehet. Egyrészt az, hogy alapvetően magasabb zajszinttel rendelkező készüléket vásárolunk. De a hangos működést méretezési hiba is okozhatja.
Amennyiben nem a helyiségünk méretének megfelelő klímát választjuk, előfordulhat, hogy túlságosan hangos lesz annak zajszintje.
Hasonló probléma lehet az is, hogy a klímát nem megfelelő helyre szereljük. Installálás előtt érdemes ezt jól megfontolni. Akadnak ugyanis olyan helyek, ahol a kültéri egység kompresszora rezonanciát kelthet a falban. Ez szintén hangosabb működést eredményezhet. Ilyen problémát okozhat az is, ha a kültéri és a beltéri egységet túlságosan rövid csővel kötjük össze.
De a készülék meghibásodás vagy nem megfelelő felszerelés esetén is produkálhat hangosabb működést. Éppen ezért fontos, hogy mind a kiválasztás, mind a beépítés során vegyük igénybe szakember segítségét!
Összegzés
Összegezve a tudnivalókat, a klímaválasztás előtt sok paramétert figyelembe kell vennünk. Fontosak az adott helyiség tulajdonságai, valamint az, hogy a klímát milyen célra szeretnénk vásárolni. A kisebb helyiségekben általában kisebb méretre és teljesítményre van szükség, azonban ez sem minden esetben szentírás.
Míg egy lakás kis hálójában elég lehet a legalacsonyabb teljesítményű klíma, addig egy számítógépekkel teli szerverterem egészen más megoldást igényel. Nem szabad tehát kizárólag előre megfogalmazott tanácsok és tudnivalók alapján vásárolni. Minden esetben lényeges tájékozódni, és ha szükséges, szakember segítségét is kikérni.
A megfelelő választás pedig nagyon fontos. Mind a teljesítmény, mind a zajszint nagyban befolyásolja későbbi komfortérzetünket. Másrészt pedig hosszabb távon egy rossz döntés pénztárcánkra is negatív hatással lehet. Érdemes tehát mindig megbízható, a piacon elismert márka mellett dönteni, melynek készülékei teljesítmény és minőség terén is megfelelnek elvárásainknak.
Nem tudod, mi lenne a legjobb megoldás? Mi segítünk!
A kínálatunkban található klímákkal nemcsak a nyári hőséget teheted elviselhetőbbé. De az őszi és téli hűvös hónapokban is számíthatsz rájuk. Nézz szét nálunk, mert nálunk a csendes klíma, egyszerű kezelhetőséggel és energiatakarékos, környezetbarát kivitelezésben is elérhető.
Országos beszerelési szolgáltatással, online vagy helyszíni felméréssel, teljeskörű árajánlattal segítjük otthonod korszerűsítését. Megbízható szervizpartnereink az ország teljes területén állnak rendelkezésedre.
Neked nincs más dolgod, mint kiválasztani az ideális berendezést. Ha pedig nem tudod melyiket válaszd, kérd bátran szakértőink segítségét! Hiszen mindenben kérdésben készséggel állunk rendelkezésre, ami a tökéletes klímával kapcsolatos.
Ezeket olvastad már?
Mi az SCOP érték?
Mi az SCOP érték? Ez az érték mutatja meg a légkondícionáló a teljes fűtési szezonra vonatkoztatott energiahatékonyságát egy egységesített, éghajlat típustól függő mérési ciklus alapján. Azaz, hogy 1 kW elektromos energiából, átlagosan hány kW hőenergiát állít elő a...
Klíma karbantartás
Klíma karbantartás Egy gondosan karbantartott klíma hosszú évekig, komfortos, egészséges környezetet biztosít. De miért szükséges a karbantartás és mi történik, ha ez elmarad? Szükséges-e akkor is, ha csak ritkán használjuk a klímánkat? Ezeket a leggyakrabban...
Mi történik a klíma beszerelés során?
Mi történik a klíma beszerelése során?Az úgynevezett "split" klímaberendezések kültéri és beltéri egységből állnak. A szerelés során ezt a két fő egységet helyezik el a szakképzett klímaszerelők, valamint összekötik őket a hűtőközeget szállító csövekkel és elektromos...